A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
pályázatot hirdet
a Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Elektronikai Technológia Tanszékre
Tanszékvezetői
megbízás ellátására.
A vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A Tanszék oktató-kutató és tudományos munkájának irányítása, szervezése, korszerűsítése; a tanszék oktatói, kutatói és doktoranduszai szakmai fejlődésének elősegítése; részvétel a tanszék oktató és kutató munkájában; a tanszék oktatási és kutatási területének szélesítése, valamint fejlesztési stratégiák kidolgozása.
A megbízás feltétele, követelmények: A pályázónak a vezetési és irányítási feladatok ellátásához, tervezéséhez, szervezéséhez szükséges ismeretekkel, tapasztalatokkal és képességekkel, a munkatársak munkájának irányításához, eredményeik értékeléséhez, a tehetségek felismeréséhez és kibontakoztatásához, a vezetői utánpótlás kineveléséhez szükséges tulajdonságokkal és készségekkel, nemzetközi szakmai szervezetekben való aktív közreműködéssel is alátámasztott nemzetközi elismertséggel, valamint legalább 10 éves felsőoktatási oktatói gyakorlattal, és tanszék szakterületén szerzett PhD fokozattal és habilitációval kell rendelkeznie.
Előnyben részesül az a pályázó, aki MTA doktora címmel rendelkezik.
A munkakör, vezetői megbízás betöltéséhez elvárt nyelvtudás szintje, nyelvvizsga típusa: angol tárgyalási
A megbízásra és javadalmazásra a jogszabályok közül a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, e törvények végrehajtásáról rendelkező 355/2008. (XII. 31.) Korm. rendelettel módosított 53/2006.(III.14.) Korm. rendelet megfelelő rendelkezései, valamint az Egyetem Szervezeti Felépítés és Működési Rendje és Humánpolitikai Szabályzata vonatkozó rendelkezései, illetve az Egyetem mindenkori belső szabályozásai az irányadóak.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó munkahelyének megnevezését, beosztását, munkaköri besorolását, annak ismertetését, hogy a megbízást miért akarja elnyerni (motivációját), és mivel bizonyítja rátermettségét.
A pályázó ismertesse pályázatában a vezetői feladatokkal kapcsolatos terveit és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseit.
A pályázathoz mellékelni kell:
- a részletes szakmai, illetőleg vezetői önéletrajzot,
- az egyetemi szintű végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelv-tudást, fontosabb publikációinak és tudományos munkáinak jegyzékét, egyéb ismereteket tanúsító okiratok, továbbá jogszabályban vagy a pályázatban előírt további követelmények igazolására vonatkozó okiratok hitelesített másolatát
- minden olyan (ok)iratot, amelyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart
- az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban nem álló pályázó esetén érvényes, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
- nyilatkozatot a pályázó hozzájárulásáról, hogy pályázati anyagát, személyes adatait a vonatkozó jogszabályok és az Egyetem szabályzatai szerint erre jogosult testületek megismerhetik, ill. hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
A pályázatok véleményezése, valamint a megbízás kiadása a Humánpolitikai Szabályzatban foglalt rend szerint történik.
A megbízásra 2016. július 1-i hatállyal kerül sor, amely - a pályázónak az Egyetemmel fennálló, ill. a vezetői megbízással egyidejűleg létesített közalkalmazotti jogviszonya mellett - határozott időre, legalább három és legfeljebb öt évre szól.
Az Egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban nem álló pályázó határozatlan idejű, teljes munkaidős tanszékvezetői munkakörre szóló kinevezésére a Közigállás honlapján közzétett pályázati felhívásra benyújtott pályázata alapján kerül sor, tekintettel arra, hogy a vezetői megbízás alapja a közalkalmazotti jogviszony fennállása.
A pályázattal kapcsolatos további információt Azary Orsolya ad.
(Telefon: 463-1503, e-mail: orsolya@vik-dh.bme.hu.)
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. év március hó 1. nap.
A pályázatok elbírálási határideje: 2016. év április hó 20. nap.
A pályázatokat az orsolya@vik-dh.bme.hu e-mail címre, továbbá az alábbi címre kell benyújtani 1 eredeti és 1 másolati példányban, ahol az Egyetem belső szabályzatai és egyéb szabályozásai megtekinthetők.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Villamosmérnöki és Informatikai Kar
Cím: Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.
Dr. Vajta László s.k.
a munkáltatói jogkör gyakorlója