VIK elsőség a Hajós matematika versenyen

2016. május 4.

A 38. Hajós György Matematika Versenyt 2016. április 14-16. között az Eötvös József Főiskola rendezte Baján.

A nagy hagyománnyal rendelkező versenyt első ízben az Ybl Miklós Mőszaki Főiskola az iparoktatás 100 éves évfordulója alkalmából hirdette meg a műszaki intézmények hallgatói számára még 1979-ben. A versenyt azóta is minden évben megrendezi egy-egy intézmény.

A versenyen kezdetben csak műszaki főiskolák vehettek részt. Azonban a bolognai folyamat megvalósulásával a meghívottak száma egyre bővült: nemcsak a főiskolai, de az egyetemi műszaki-, közgazdasági- és informatikai karok is meghívást kapnak karonként egy csapat indítására.

A versenyen a meghívott intézmények nappali tagozatos, első BSc diplomát szerző hallgatói előzetes nevezés alapján vehetnek részt. A csapatok legfeljebb négy hallgatóból állnak. Minden versenyző résztvevője az egyéni versenynek. A csapatversenyben az elért pontszámok alapján a legjobb három hallgató eredménye számít.

Egyéniben Juhos Attila VIK hallgató, csapatban a Bingler Arnold, Holczer András, Juhos Attila, Mezei Adrián alkotta csapat nyert.

Gratulálunk!

http://hajos2016.ejf.hu/